2014-ben annyira finom paradicsomlevet sikerült készíteni, hogy megfogadtuk, 2015-ben kétszer annyit teszünk el. Egyrészt, mert nagyon jól jön, amikor megérkezünk a házikóba és pár röpke pillanat alatt ott gőzölög az asztalon egy friss leves. Másrészt, a halas-paradicsomos tészta is jól vette, hogy igazi paradicsom került bele. Ember tervez, Isten végez alapon, nem olyan paradicsomot kaptam, amilyet eredetileg terveztem. Ökörszívből készült a 2014-es, San Marzano-ból a 2015-ös. A terényi Magos Völgyből szereztem be mindkét alapanyagot. Panaszom nem lehet a SanMarzano fajtára, de idén hiperapróra sikerül nőniük, eltartott egy darabig a szépkorúaknak, amíg elkészültek.

A legjobb íz-adaléknak a kedves Rozi néni masinája bizonyult, a fatüzelés-tűzön készülés csodákat képes tenni. Néhány öl fa órákon át doromboltatta a masinát, alias sparhelt, sparherd, etc. Jól is esett, mert nagyon csepergős időnk volt. Igazi szomszédi kalákában készült a végeredmény. Az meg külön fantasztikus, hogy 80 évesen az ember még mit bír...Az ilyenfajta befőzés rendkívüli felfordulással jár, még szerencse, hogy kedves szomszédunknak két háza van, és a parasztházban akkora rumlit csinálunk, amekkorát akarunk. A masina hozta a formáját, legszívesebben mindent ezen készítenék, ha nekünk is lenne:-)

Abban hiszek, hogy ahol szeretünk lenni, onnan jobban esik az ennivaló is. Így mielőtt valakitől ennivalót, vagy annak valót veszek, szeretem, ha egy kicsit közelebbről is megismerhetem a környezetet, ahonnan az étel származik. Ez már csak így van. Gyerekkoromban Anyánk annyira finnyás volt, hogy  bármennyire kedves rokontól, szomszédtól érkezett is az étel az gyakran ment a kutyáknak, mert Anyánk szerint az illető nem volt elég tiszta...

Nagyon megörültem, amikor hírét vettem, hogy a faluban valakinek annyi kecsketeje van, hogy tejet is lehet tőle venni és ízes sajtokat is készít. Az első dolgom volt, hogy megkértem, hadd menjek ki vele oda ahol a kecskék is vannak. Hát, megérte. Gyönyörű dombok, lankás völgyek között királyi életet élő kecskéket, gidákat és lovakat láttam. Olyan emberrel találkoztam, aki semmit nem szeret jobban, mint szabadon kint lenni a jószágaival, olyan valaki, aki akkor érzi rosszul magát, ha bent kell lennie és ott kell kicsit hagyni ezt a tájat, amiben ő is él. Ezek után nagyon kíváncsi lettem a sajtra is persze...Kecskesajtot ettem már sokfélét, de ilyet még soha. Krémes, finom, illatos és nulla kecskeszag. Megkérdeztem, hogy lehet ez?  A válasz elég egyszerű és meglepő is volt: azt mondta a készítő, hogy a hagyományos palóc módszerrel, ecettel készíti a sajtot és ettől ilyen más. Ezt a sajtot még azok a kecskesajt utálók is meg tudnák enni szerintem, akik az orruk tövében gyűlölik érezni azt a tipikus kecskeszagot.

A gidák ideje alatt nem készül sajt, ezért a fagyasztóba is került. Tartottam tőle, hogy milyen lesz, amikor kiolvad majd a sajt, de szerencsére épp olyan, mint frissen, így bár tél van és főleg a városban vagyunk, mégis van egy kis falu az asztalon.

Amikor itt vagyunk a hétvégén, kicsit mindig "húzósabb" ételek kerülnek az asztalra. Olyanok, ami mellett akár egész nap is kint tudunk dolgozni, kirándulni, bogarászni, egy szóval, ami tart az emberben és gyerekében.

Ilyen ősrégi étel pl. nálunk az öregtarhonya, apám nagy kedvence. Ebbe minden mehet, ami fellelhető egy falusi házban: szalonna, kolbász, hagyma, répa, pasztinák, erőspaprika, lilahagyma nyersen a tetejére, zöldség zöldje. Krumpli is szokott kerülni bele, de van hogy én kihagyom. Diószedéshez, szeles időben kiránduláshoz kiváló, de amúgy is.

Amíg nem kezdtünk el saját kertet kertelni, addig nem gondoltam, hogy mennyiféle gyökérzöldséget lehet termelni. Őszintén, már az is elég szívdobogtató cél volt, hogy lesz saját répaízű répánk. Na de aztán jöttek a magboltok. És lett mindenféle, többféle répa, többféle cékla, petrezselyem és pasztinák...A pasztinák az első évben csak levélre gyúrt, gyökér felejtős volt, túl kötött volt a durva ekéhez szokott talaj. Aztán meg nem kelt ki, ellopták a hangyák, állítólag...Idén már minden rendben volt, laza talaj, sok eső miatt kevesebb hangya. Láss csodát, durván dús levél és gigamélyre futó gyökerek. Némelyik cickánybajúsz jelleggel fut nem tudom milyen mélyre. Szerencsére elég vállasak is azért. Idén szerepeltek már kacsalevesben, tyúklevesben, pürében céklával krumpli helyett, bablevesben. Annyira édes az íze és olyan gazdag az illata, hogy egy darabig biztosan minden évben lesz helye a kertben.

November elejéhez képest ezek a képek már messze vannak a valóságban. De csak két hónapnyi távolságban. Két kedvencem is rendesen kitett magáért. Az ökörszív paradicsom olyan példányokat termett ismét, hogy nem győztem kerekítgetni a szemem. Ezt a fajtát grillezve, paszírozva, nyersen sajttal jó fogyasztani. Pár éve még a piacokon sem lehetett nagyon ilyen példányokat látni, nemhogy kiskertből, haha. A szomszédnéni fogott is néhány magot a tavalyi ökörszívekből, és neki is termett már, szóval megfrissült a génállomány, ami nem kis dolog, mert 60 éve ugyanazt termelte idáig.  Szépen felfejlődött a piac is és az ökogazdaságok is szivárványoznak, legalábbis itt Nógrád megyében.

Uhh, ez kicsit demagóg így, de olyan jó, amikor nem a szokásos egyenszín/íz/méret/fajta is a tányérra kerül. Legalább hatféle paradicsomunk és nyolcféle paprikánk terem. Utóbbiak érési fázisaik szerint is tudnak másmilyenek lenni. Elcsépelt, sok helyen írják, és igaz: mindennek más, édesebb, intenzívebb íze van a kertedből, mint a fáradt bolti fényekből. Ezt a képet ezen a hétvégén készítettem,otthon, az éppen beérett csapatról. Sajnos illatot még mindig nem tudok mellékelni:-) Ökörszív és padlizsán a legmenőbbek. Ökörszív alatt ún. faparadicsom, ami szintén brutál súlyos és állítólag nógrádi tájfajta. Az biztos, hogy jól nő itt.

Végre van mit mutatni, termett bőven mindenféle, és idén is van, aki nem annyira, de arról ma nem...

Szóval lett bőven padlizsán, özönlik a paprika és a paradicsom. Utóbbi kettőt idén Polyversum bioszerrel kezeltük, paradicsom - és paprikarothadás ellen, itt szereztem: http://www.bio-gazdabolt.hu/. Egyszer permeteztük csak, eddig minden OK, persze eddig az eső sem durvult sokat. Minden palántát május végén vettünk a balassagyarmati Margit néninél, bevált, megbízható és nagyon kedves forrás, ráadásul idén is rengeteg tanáccsal lettünk gazdagabbak vásárlás közben. Ha összefutunk nem ússzuk meg részletes kerti jelentés nélkül, gondja van ránk, mondhatni.Persze, azt is gondolhatnám, hogy versenyzik, kinek van több paprikája vagy paradicsoma, de nem, ezt róla nem elegáns gondolni:-)

A padlizsánt csak erdélyi padlizsánkrémként szeretem, ezért az lett belőle, valahogy nem jön be se grillezetten, se rakottan...a gyerek pedig még így sem. Férj más tészta, mert ő rendszeresen nem szereti addig a dolgokat, amíg nem az én tányéromról lehet elenni, amit viszont én utálok. Dehát 10 év alatt sok mindent megszokik az ember, szóval ő szereti, ezért kép az nem készült, mert hamarabb elkopott, mint én észbe kaphattam volna.

Hát igen, ez a kérdés, mindig-mindig felmerül...A helyzet az, hogy alig valahol, és ez nem cinkelés, ez van. Viszont akad egy-egy kivétel, kinek távolabb, kinek közelebb.

Az egyik egyértelmű zarándok célpont az Orchidea-Jagyütt Cukrászda, Balassagyarmaton. Nem szeretném túltolni az ügyet, merthát ez nem kereskedelmi blog, de vannak dolgaik, amik itt sokkal jobbak, mint Pesten. Ilyen pl. a fagyi, amiből a teljesen hagyományos puncs, karamell vagy az újdonságként idén bevetett Opera Royal és narancs mind-mind függőséget okoznak. Még nálam is, pedig amúgy nem kedvencem a fagyi, ha választani kell inkább fehér Magnum - máshol. Jagyütt Mester rendkívül elkötelezett és ez bizony meg is látszik. Állítólag a különleges Grander vízzel készülnek a termékeik. A vicces az, hogy ezt pl. ők nem is reklámozzák, véletlenül találtam erre az infóra a Grander oldalain...Legfrisebb újításként a paleo sárgabarackos tekercset kóstoltam. Ami máshol íztelen fűrészporos cucc, az itt kérekmégegyet kategória és nem horror árú csalódás.

A jegeskávéra visszatérve, íme: jég, Manuel eszpresszó, egy igazi gombóc vaníliafagyi, és ha szeretjük tejhab. A tejszínhab nekem nem-szeretem, ezért, az enyémben nincs, de hivatalosan az is tartozék.

És, hogy még hol...Becske a legújabb környékbeli buddhista centrum, ahol 2008. óta sztupa is van, ami gyönyörű persze és nem túlindiázott egyelőre. A kanyargós balassagyarmati úton van egy családi cuki, a Mader fagyizó. A jegeskávé itt is olyan, amiért érdemes megmoccanni. Kedves, beszélgetős vendéglátás, rá is kell szánni az időt, amíg a kicsit korosabb elemek előállítják a művet, de megéri, ez is többször jövős...

Azért szeretem ezt a környéket, mert jobbára egyenes és derűs emberekkel sikerül megismerkednünk. Sorolhatnám, hogy mennyi-mennyi bajuk van, de ehelyett a legtöbb itt élő ember rendben van magával, akármilyen patetikus is ez...Pl. jön ez abból, hogy közük van a dolgokhoz, ami körülveszi őket, nem csak úgy esett, hogy ilyen-olyan kutyájuk van, emilyen lovuk, tehenük...itt van pl. ez a két kutya. Két rendkívül vicces lény, viszont ha kell a gazda egyetlen pisszenésére - és tényleg, nem kell nekik utcahosszat nyünnyögni fennhangon - munkába lendülnek, terelnek, őriznek, élő bólyaként viselkednek. Azt nem tudom, hogy a gazda ezt hogyan érte el náluk, de felteszem, hogy annyi a trükkje, hogy kutyaként ezt várja el, megdicséri, ami egyezik az elvárásaival, ami meg nem azt jelzi, de nem durván...Ezek ketten pedig örömmel dolgoznak. Mondom, hogy rend van itt:-)

Állítólag ilyet mindenki  tud. Hát, eddig még csak egy helyen ettem, a budapesti Marvelosa Étteremben http://www.marvelosa.eu/, Ági néninél és ő is épp így hívja. Ági néni is maga készíti persze és a csodálatos kávéi és teái kísérője ez a süti. A tapasztalat szerint egy nem elég belőle...